A veszprémi közalapítvány idén is támogatta a gyermekeket.

A Veszprém Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány ebben az évben is támogatta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltség illetékessége alá tartozó Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskolát, a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesületet, és a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályát.

Az ajándékcsomagokba többek között kifestők, színesceruza-készletek, tollak és plüssfigurák kerültek.

Tábori Ferenc az alapítvány nevében elmondta, hogy a megyei közgyűlés által 1990-ben létrehozott közalapítvány kuratóriuma novemberi ülésén döntött arról, hogy a fent említett három megyei szervezetet 1,3 millió forint értékben támogatják.
Az adományt 2022. december 16-án adták át a Csolnoky-kórház Csillag-termében. Az ajándékcsomagokba – amelyeket Tábori Ferenc kurátor társával, Horváth Ernővel adott át – többek között kifestők, színesceruza-készletek, tollak és plüssfigurák kerültek. Mindezek mellett édesség is került a táskákba, a Haribo Hungária Kft. 750 darab cukorka csomaggal támogatta a kezdeményezést.

A Veszprém Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány ebben az évben is támogatta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltség illetékessége alá tartozó Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskolát.

A Csolnoky Ferenc Kórház nevében Dr. Töreki-Vörös Ibolya főigazgató asszony köszönte meg az ajándékokat. Beszédében kiemelte, hogy a tárgyi támogatások mellett milyen fontos számukra, karácsony környékén a segítő együttműködés a civil szervezetek és magánszemélyek részéről. Lozsiné Rózsás Ildikó a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola intézményvezetője is köszönetet mondott az adományok átadása során.
Az adományok karácsonyi ajándékként érkeztek, azonban a gyermekek egyész évben hasznosítani tudják a kapott ajándékokat szabadidős tevékenységeik során.

 

Vida János Károly
társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF-Veszprém Megyei Kirendeltség

Weboldalunkon sütiket használunk

A vmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.