A Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola Veszprém Vármegye bakonyoszlopi iskolája a község egykori Eszterházy kastélyának udvarában található. A kastély épületét 1943-ban vásárolta meg magánkézből a Fővárosi Önkormányzat, ettől az évtől működik gyermekotthon a faluban. Az 1970-es évektől az intézményben egyre több értelmi fogyatékos gyermeket helyeznek el, 1976-ban pedig már kizárólag fogyatékos gyermekek gondozásával-nevelésével foglalkozik. A gyermekotthon belső iskolájában ekkor kezdik meg a szegregált oktatás kialakítását, hogy a gyermekek a szükséges oktatásban-nevelésben részesülhessenek.

1996-tól indul be a családi csoportos elhelyezés, ami után már egész “testvércsoportokat” helyeznek Bakonyoszlopra. Ezután a Belső Iskola továbbra is megmarad a fogyatékos gyerekek oktatására-nevelésére, míg a normál képességű ellátottakét a külső iskola vagy óvoda látja el.

A belső iskolában tanulóink szakszerű oktatásban, speciális fejlesztésben részesülnek. Tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekeink nevelésének, oktatásának módszerét az intézmény Pedagógiai Programja határozza meg. A tanórai és tanórán kívüli foglalkozások keretében nevelőtestületünk nagy hangsúlyt fektet az élményközpontúságra, és a megszerzett ismeretek mindennapi életben történő adaptálhatóságára.

A fent említett foglalkozásokon kívül tanulóink egyéni fejlesztő foglalkozáson vesznek részt képességeik és készségeik fejlesztése érdekében. Szakiskolai osztályaink tanulói kertészeti és parkgondozói területeken szerezhetnek újabb ismereteket. Az elméleti tudást gyakorlatban is hasznosíthatják a kastély 2 hektáros kertjében.

A mozgás és sportolás örömét, illetve a mindennapi testnevelés órák szervezését jól felszerelt tornatermünk biztosítja.

boeszterhazy

Weboldalunkon sütiket használunk

A vmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.