20 éves múltra tekint vissza Király István szállodatulajdonos vállalkozó és a VMGYK 3. sz Gyermekotthoni szakmai egységének kapcsolata. 1997 óta – az elmúlt két év szükségszerű elmaradásának kivételével - minden évben meghívja a szakmai egységbe tartozó Lakásotthonokban nevelkedő gyermekeket, fiatal felnőtteket egy ebédre a Bakony Hotelbe, Bakonybélbe. Az ebédet követően rendszeresen megérkezik a Mikulás is, aki természetesen elmaradhatatlan csomagjait osztogatja a gyerekeknek, néhány kedves szó, rövid jellemzés kíséretében. A rendezvényre a szálloda tulajdonosa a Lakásotthonokban nevelkedő gyermekek mellett a Hotel dolgozóit, és az ő gyermekeiket is meghívja, így együtt ünnepelhet intézményben, és családban nevelkedő egyaránt.
Király István hitvallása szerint az elesetteket, a gyermekeket, a rászorulókat támogatni kell, ennek szellemében szervezi meg minden évben ezt a közös rendezvényt itt a Bakonyban, de a budapesti szállodájának közelében lévő 2. sz. Gyermekklinika kis betegei is minden évben kapnak tőle ajándékot. Ilyenkor, Karácsony táján önkénteseivel közösen 1000 adag paprikáskrumplit főznek – azért éppen ezt, mert ennek elkészítéséhez sok önkéntes szükséges – amit aztán a rászorulók között osztanak szét. Elmondás szerint sok ilyen támogatóra lenne szükség, akkor egy kicsit könnyebb lenne az „elesettek” élete.
Az ebédért és az ajándékért a vállalkozó cserébe nem vár semmit, de Fallmann József gyermekotthon vezető szerint pedagógiai értéke van annak, ha a gyermek is érzi, hogy az életben mindenért kell valamilyen módon fizetni. Ezért a Mikulás érkezése előtt két héttel minden évben kimennek a gyerekekkel a Hotelbe, és segítenek a hatalmas udvarrész rendbe tételében, össze gereblyézik, és megfelelő helyre hordják a lehullott faleveleket, összeszedik az eldobált szemeteket, természetesen a Lakásotthonok dolgozóival közösen. Évekkel ezelőtt a csóti katonatemető rendbe tétele is ennek az összefogásnak a következtében valósult meg. 
Az idei évben a közös takarításra 2022. december 19. napján, míg a közös ebédre, Mikulás ünnepségre december negyedikén került sor. Gyermekeink kísérőikkel menetrendszerinti autóbuszjárattal utaztak a helyszínre. Megérkezésükkor már terített asztalok várták őket, a menüben rántott szelet, sült burgonya, vegyes savanyúság, nutellás palacsinta szerepelt, és természetesen többféle üdítőitalból is választhattak. Ebéd után megérkezett a Mikulás is. Az ünnepség első felében Karácsonyi hangulatú dalokat adott elő a Bakonybélből érkező négytagú énekkar. A Mikulás ajándékainak átadása mellett minden gyermekről mondott egy-két szót, a Lakásotthonok gyermekeiről verse formában. A csomagok átvétele után három – a zirci Lakásotthonban nevelkedő – lány előadásában hallgathattunk meg egy dalt, melynek zenei kíséretét telefon segítségével valósították meg. A nap folyamán gyermek, és felnőtt egyaránt jól érezte magát. Köszönet érte!

Ebéd a Bakony Hotelben Az ebédet követően megérkezik a Mikulás.

Király István hitvallása szerint az elesetteket, a gyermekeket, a rászorulókat támogatni kell. Az ünnepségen Karácsonyi hangulatú dalokat adott elő a Bakonybélből érkező négytagú énekkar.

 

 

A csomagok átvétele után a zirci Lakásotthonban nevelkedő gyerekek előadásában hallgathattak a résztvevők meg egy dalt.

                        
Kiss Károly
szakmai intézményvezető-helyettes

Weboldalunkon sütiket használunk

A vmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.