A Pápa-borsosgyőri lakásotthon dolgozói mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyermekek kívánságait figyelembe véve szervezzék meg kirándulásaikat. A lakásotthon neveltjei között van olyan gyermek, aki még soha nem járt Budapesten, így az ő kívánságát teljesítve óriási várakozást követően 2022. október 28-án felkerekedtek, hogy egy kellemes napot töltsenek fővárosunkban.  
Míg másoknak a több órás utazás unalmas időtöltésnek tűnik, addig nekik a vonatozás is egy jó hangulatú, élményt adó esemény volt.  

Várakozás a metróra

A szervezett kirándulás első programja a Kossuth téren kezdődött, ahova metróval jutottak el a kiránduló gyermekek. A téren megcsodálták a gyönyörű Országház monumentális épületét és figyelmesen hallgatták kísérőjük ismertetőjét.
A kiadós ebéd után elindultak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol szinte mindenkinek sikerült találkozni egy addig élőben még nem látott állattal. 
A kimerítő állatkerti séta után sem fogyott el minden energia, bejárták a Városligetet és a Hősök terén apró pontokként sétáltak egyik királyunk szobrától a másikig. 

Gyermekek játszanak a játszótéren

A téren hömpölygő sokadalom, a sokféle ember igazi látványosság volt a gyermekeknek.
A fiatalok élménydús kirándulást tudva maguk mögött este fáradtan indultak haza pápai lakásotthonukba. 

László- Szabó Ibolya
2. számú gyermekotthon, gyermekvédelmi ügyintéző

Weboldalunkon sütiket használunk

A vmgyk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.